MSI Wind

MSI Wind – első benyomások

Tegnap megvolt a nagy nap, ünnepélyesen átadták nekem a diplomámat. Ajándékként a szülőktől egy MSI Wind-et kaptam, aminek nagyon örülök :)

Van ugye, ez az ASUS eeePC őrület. Először azt néztem ki magamnak, elmentem egy boltba megnéztem és kipróbáltam. Jó kis gép az eee, mert nagyon olcsó, nagyon kicsi és szinte mindent tud, amire egy átlag, interneten lógó felhasználónak szüksége lehet. Nekem két bajom volt csak vele: nagyon kicsik billentyűzet gombjai és a kijelsző felbontása 800 széles, ezért a legtöbb weboldal nem jelenik meg teljes szélességben. Illetve féltem, hogy az a 900 Mhz kevés lesz. (A fentiek a jelenleg beszerezhető 700-as szériára vonatkoznak, a 900-as eeePC-k már 1024 széles kiejlzősök.)

Az MSI a Wind-ben kiküszöbölte a 700-as eeePC hátrányait, legalábbis változtatott azokon a paramétereken, amelyek miatt én nem vettem volna meg az utóbbit. 1024x600 pixel széles kijelző, 1.6 Ghz Atom processzor és a legfontosabb: lényegesen nagyobb billentyűk. Állítólag egy gomb alapterületre 80%-a, egy hagyományos notebook gomb alapterületének. Mindezeket úgy, hogy méretre és súlyra, alig több mint az ASUS versenytárs. Viszont lényegesen drágább, jelenleg kb. 95-100 eFt-ért lehet megvásárolni a Wind-et.

Kipróbáltam ezt a gépet is, elég hosszasan: gépeltem, neteztem rajta. A java applet netbankot teljesen jól futtatta, sokkal jobban, mint a régi 1.4 Ghz-es Pentium M processzoros notebookom. Azonnal beleszerettem, és eldöntöttem hogy kell egy ilyen. Egy napnál többet nem is kellett rá várnom, a User’s-ben az utolsó darabot, egy fehéret, le is foglaltam és másnap elhoztuk. Azóta le sem tudom tenni, nagyon meg vagyok vele elégedve. Egy apró zavaró tényező van: a kijelző annyira nehéz, a teljes géphez képest, hogy ha túlságosan kihajtom, akkor instabillá válik, és csak akkor lehet normálisan gépelni, ha az ember ráteszi a billentyűzetre a kezét, hogy ne libegjen :). Így leírva nem hangzik valami jól, de a valóságban nem vészes.

Feliratkozás RSS - MSI Wind csatornájára